Társaságunk sikeres gyűjtés után bhutáni vállalkozókat támogat

Tavaly hamar kiderült, hogy a Covid járványnak igen komoly negatív hatása lesz a bhutáni gazdaságra és így a mindennapokra. A turizmus leállása, a nemzetközi – elsősorban Indiával bonyolított – kereskedelem megnehezülése, és a külföldön dolgozók hazaküldött pénzének elmaradása együttesen komoly gondot okoz a családoknak. Aki tehette a városokból visszaköltözött vidékre gazdálkodni, mások a megtakarításaikat élik fel. A kormány és a királyi ház igyekeztek segíteni, de a lehetőségeik végesek, szükségük van külső segítségre is.

Ezért Társaságunk úgy döntött, hogy annak ellenére, hogy nem adománygyűjtésre jöttünk létre, megpróbálunk segíteni a Covid-sújtotta Bhutánnak, és tavaly gyűjtésbe kezdtünk, amely ez évben sikeresen lezárult. 3000 dolláros adományunkat el is juttattuk régi partnerünkhöz a Loden Alapítványhoz, amely felelős bhutáni kisvállalkozókat támogat. Így remélünk segíteni a gazdaság életben tartásában.

Köszönjük minden lelkes adományozónknak, hogy hozzájárult az akció sikeréhez:

Küllői Péter, Csomós Mari, Tókos Edit, dr Bencsik Andrea, Baják Zsuzsa, Kaproncai Ferenc, Lantai Tamás, Tremmel Bálint, Scsaurszki Tamás, illetve Gabriella, Máté, Erika, Mária, István, Anikó, Éva, Andrea, András, Gábor, Ildikó, Mónika, Beatrix, Szabolcs, Csilla, Diána, István, János, Nikoletta, Péter, Éva, László, Gergely, Edit, Margit, Mairann, Erika, Julianna, Katalin, Orsolya, Lívia, Judit, Violetta, és számos anonim adakozó.

További részletek ITT.

Folytatódik a bhutáni fotóverseny. Nevezzen be Ön is és nyerjen bhutáni ajándékokat!

Az év elején kezdődött bhutáni fotóverseny folytatódik a Facebook-on, a ‘like’-ok alapján minden hónapban új nyertest hirdetünk, aki izgalmas bhutáni ajándékokkel lesz gazdagabb. Eddig bhutáni gyógyteákat és magyar borpárlatba helyezett gyógygombát lehetett nyerni. Vajon mi lesz a következő meglepetés nyeremény?

Küldje le saját, Ön által készített, bhutáni képét erre az email címre egy rövid leírással, mi feltesszük a Facebook oldalunkra, majd a fotójánál gyűjtheti a ‘like’-okat.

Az összes benevezett fotót ezen a linken nézheti meg és szavazhat is rájuk.

Bhutánba szeretnék utazni! Mit kell tudnom?

Bhutánba szeretne utazni és örülne, ha:

  • pontos és részletes információkat kapna egy megbízható forrásból?
  • kérdéseit feltehetné és rögtön választ is kapna?
  • beszélhetne olyan utasokkal, akik voltak már Bhutánban?
  • olyan szakértővel beszélhetne, aki évente két hónapot Bhutánban tölt és csoportokat vezet?

  • Ha a válasz ‘igen’, akkor csatlakozzon online eseményünkhöz 2021. március 11-én este 8-kor! A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráltaknak emailen fogjuk elküldeni az esemény linkjét.
  • Kötelező regisztráció ITT.
  • Részletek ITT.

  • A beszélgetés „túravezetője” Valcsicsák Zoltán a Magyar-Bhutáni Baráti Társaság elnöke, az Álmomban Bhutánban ébredtem c. könyv szerzője. Vendége Hajdú Attila az STA Travel ügyvezetője és más Bhutánban járt utazók.

  • Mindenkit sok szeretettel várunk! Tegyünk egy NAGY lépést Sárkányföld felé – együtt!
Lehet, hogy egy kép erről: gyermek, állás, gyaloglás és szabadtéri

Barátságos bhutáni fotóverseny nyereményekkel

Gratulálunk Barasits Györgynek! Az ő saját, itt látható, bhutáni fényképe kapta a legtöbb ‘like’-ot februárban a Facebook-on egész évben zajló barátságos bhutáni fotóversenyünkön és így övé lett egy különleges bhutáni hernyógomba gyógytea!

A fotóverseny, immár György nélkül, folytatódik és minden hónap végén új nyertest hirdetünk egy meglepetés nyereménnyel, egészen 2021 végéig.

Tehát, érdemes elküldenie saját bhutáni képét erre az email címre és gyűjteni a ‘like’-okat.

A fotókat ezen a linken nézheti meg és szavazhat rájuk.